Dunamenti Sporthorgász Egyesület

Hírhozó jelenti fejléc

Hírhozó jelenti

Ismételten jelentkezem.
Ha tetszik, ha nem, az első negyedév eltelt.
Szerencsénkre részben az időjárás, részben a jó reklámtevékenység olyan bevételt eredményezett, hogy az első negyedévben a haltelepítés mennyiségét a tervezettnél, ha nem is sokkal, – 500 kilogrammal – túl tudtuk teljesíteni.

Eljött hát március 29. napja, az első negyedév utolsó telepítése.
Az eredményes negyedévnek köszönhetően a tervezett 2500 kg. hal helyett 4330 kg-ot, hétköznapi fogalmazásban 25 mázsa helyett, majdnem a kétszeresét 43,3 mázsát tettünk a tóba. Mivel a szakemberek szerint egy adott vízterületre minden korosztályú hal kihelyezése szükséges, a mai telepítésben kétnyaras állomány is volt.
Bizonyságul néhány fénykép:


A fenti fotók a felrakodáskor készültek.

Látogassatok el az egyesület facebook oldalára is.

Mindenkit várunk egy kiadós pecára.

Valamennyi látogatónknak kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk

A hírhozó
V.A Lucky

Share