Dunamenti Sporthorgász Egyesület

fejléc

Hírhozó jelenti – Gyerektábor a tavon

A horgászegyesület – vállalt célkitűzéseinek alapján – immár negyedik éve horgásztábort szervez szociálisan hátrányos helyzetű, állami gondozott gyermekek számára. Az egyesület vezetői, azzal a nem titkolt céllal szervezték, szervezik ezeket a táborokat, hogy azoknak a gyerekeknek, akiknek különböző okokból nincs lehetőségük a horgászsport gyakorlására, lehetőséget biztosítson a horgászaton keresztül a természet szépségének, értékeinek megismerésére. Mellesleg a halfogás örömének átélésére is.

Az idei évben először sikerült több gyermekotthon lakóit is vendégül látnunk a Dunakeszi Kavicsbányatavon. A tábor mindössze három napos volt, de kezdetnek ez sem volt rossz. A gyerekek június 17-én, szombaton a reggeli órákban érkeztek. A szükséges biztonsági előírások, valamint a tó helyi szabályainak ismertetése után, a nevelők fantasztikus szervezőkészsége és irányítása alapján, mire mi, az egyesületi segítők észbe kaptunk, a sátrak már fel voltak állítva, és elkezdődhetett a horgászkészségek kiosztása. Szintén a nevelők gondosságát és szabályismeretét bizonyítja, hogy minden gyerek rendelkezett Állami gyermek horgászengedéllyel. Kezdetben a spiccbotos horgászatot gyakorolták a gyerekek, a tó küszállományának nem kis bánatára. Előrebocsátom, hogy valamennyi hal a horogtól való megszabadítás után visszakerült a tóba. Kis idő múlva a spiccbotos horgászok „örömére” erőteljes szembeszél támadt. Innentől kezdve a segítők feladata zömmel a szerelékek gubancmentessé tételében, a szerelékek faágakról történő kiszabadításában és az egymás mellett horgászó gyerekek szerelésének szétválasztásában merült ki. Megpróbáltuk a gyerekeket rávenni arra, hogy a szél lecsillapodásáig függesszék fel a horgászatot, de hát ugye az igazi horgász nem retten vissza a nehézségektől. (főleg, ha nem neki kell a 10-es 12-es zsinórt szélben(!) kigubancolni). Egy szó mint száz, sötétedésre valamennyi (16 db) spiccbot, reménytelenül összegubancolódva pihent az erre kijelölt helyen. Mivel ifjú horgászpalántáink a lefekvésről hallani sem akartak, a horgászengedéllyel rendelkező nevelők, ifivezetők és az egyesületi tagokból álló segítők saját horgászatukhoz, megfelelő segítséget kaptak. Szerencsére a halak táplálkozó kedve megvolt, így szép ponty és amurfárasztásokat tudtunk bemutatni a gyerekeknek. Egy-egy alkalommal, a szabályok határmezsgyéjén mozogva a fárasztás egy idejére a botot a gyerekek kezébe adtuk, hogy érezzék a hal erejét, és védekezését. Arról az apróságról már nem is szólva, hogy egy-egy kapás esetén legalább hárman álltak mögöttünk merítő szákkal, merítésre készen, és a hal matracra kerülésekor legalább öten jelentkeztek a visszaengedésre. Mit szépítsük, mi előbb elfáradtunk, mint a horgászpalánták.

Vasárnap reggel szél nem volt, kisütött a nap, és ezzel új remények éledtek a gyerekekben. Viszont a halak kapókedve az előző naphoz képes lecsökkent, így sorra jöttek a kérdések, hogy „mikor lesz kapás”, „miért nem fogunk semmit” stb. Szerencsénkre az ebédkészítés lefoglalta az érdeklődő gyerekeket, és nemsokára a bográcsban főtt paprikás krumpli illata járta be a horgászhelyek környékét. Ki tudja, lehet, hogy ez az illat jótékony hatással volt a halakra is, mert egyszer csak beindultak. Megismétlődött a tegnapi forgatókönyv, három merítő szákos gyerek, és újabb öt „visszaengedő” tüsténkedett körülöttünk. Az egyik nevelő angyali türelemmel üzemképessé tett a spiccbotokat, így a küszhorgászat és keszeghorgászat ismét nagyüzemi szintre emelkedett, elcsendesítve kissé a táborozókat. Az alkonyati órákban módot találtunk (volna) némi elméleti ismeret elsajátíttatására, de a kapások gyakorisága miatt ez a kísérlet nem volt igazán sikeres. Estére a friss levegő és az átélt élmények a vártnál hamarabb sátorba parancsolták ifjainkat.

A hétfői nap már inkább a táborbontással és az indulás előkészítésével telt el, de a horgászszerencse egy maradandó élménnyel ajándékozta meg a táborozókat. Egyesületünk egy tagja szabályosan szájba akasztva egy 44 kg-os busát akasztott. Szabályszerű mérés és könyvelés után tagunk a gyerekeknek ajánlotta fel a halat, ismertetve a busahús egészséges voltát is. Magát a halat az egyesület elnöke vitte a táborozók csomagjait szállító mikrobuszhoz, saját kocsijának csomagtartójában. Igaz, hogy hevenyészett nylondarabokat tett a hatalmas jószág alá, de a csomagtartó kárpitja így is benyálkásodott. Elnökünk jelen levő feleségének arcán megjelenő mosoly(?) – miután belenézett a csomagtartóba – nem tűnt őszintének. Amit lehetett, vizes szivaccsal letörölgetett, de így is jelentős nyálka maradt a kárpiton. Az elnök urat azóta nem láttuk.

Összegezve a táborozás tapasztalatait megállapíthatjuk, hogy ilyen jellegű program mindenképp hasznos az ifjúság aktívvá tételére a horgászsport számára, ezzel egyidejűleg a természeti értékek megismerésére, megbecsülésére való nevelésre is.

Íme néhány fénykép: (A fennálló rendelkezések alapján csak olyan fotó készülhetett, amelyen a gyerekek nem azonosíthatóak)

Share